Idén először volt meg egyszerre a szabad és a jó idő is akkor, amikor a békéscsabai halastavakat akartam megnézni. Az, hogy jó az idő vagy sem az nézőpont kérdése. Felhős az ég, bármikor elkezdhetne cseperegni az eső. Az elmúlt egy héthez képest viszont ez jó, mert volt itt kánikula és zivatar is már.
Az első busszal mentem be Békéscsabára, így fél hatkor már a tavaknál voltam. A napkelte egy órája volt ám a vastag felhőtakaró miatt a napkeltekor megszokott szép színeket hanyagolhattuk volna. Még most is alig vannak színek. A saját árnyékomat nem látom olyannyira szórt fények vannak.
200 méter séta után megláttam az első vörös gémet a tavaknál. Volt még rajta kívül még egy pár fajtársa meg 10 bakcsó. Ott fészkelnek a nádrengetegben, hallani lehetett a gémtelepen lévő madarak hangját.
Vörös gém (Ardea purpurea)
Befordultam egy átjáróba, amely két olyan tó között van amelyeken tavaly láttam búbos vöcsköket. Gondoltam, hogy idén is visszatérnek ide. Pár perc keresgélés után a gyanúm beigazolódott, ám túl messze volt tőlem.
Figyelmemet egy barna rétihéja vonta magára. Közel repült a nádashoz, ám kiszúrt engem a tóparton és inkább másfelé ment vadászni.
Barna rétihéja (Circus aeruginosus)
Az előbb látott búbos vöcsök közelebb jött, de nem bukott le a víz alá. A képek visszanézése során rájöttem, hogy miért. Két fiókát is cipel a hátán.
Hol a párja? Általában együtt mozog a két szülőmadár közel egymáshoz, de most sehol nem látom amíg...
Búbos vöcsök (Podiceps cristatus)
Vágatlan kép
Vágatlan kép
Vágatlan kép
Ez már vágott
Csak előtte elkiáltotta még egyszer magát.
A fák mögül egy nagy kócsag szállt felém...
Nagy kócsag (Egretta alba)
... amely fél perc múlva jött is visszafelé. A magyar természetvédelem címermadara. A XIX. században majdnem kipusztult Magyarországról a folyószabályozások és divat miatt. A kócsag dísztolla kelendő árucikk volt abban az időben aminek következtében az ötvenes években már csak két telep volt ismert az országban.
Ez nem csak Magyarországon volt így, Európa szerte probléma volt. A faj kihalásának megakadályozására 1889-ben létrehozták a brit Madárvédelmi Egyesületet. A kócsagőröknek köszönhetően a megmaradt állomány megerősödhetett, így ma Magyarországon közel 3000 pár fészkel országszerte a folyók és nagyobb tavak nádasaiban.
Hangulatkép búbos vöcskökkel.
Már meg se lepődöm a bakcsók jelenlétén, mert ez már a 14. madár amit láttam. Ők tartanak annyira az ember jelenlététől, mint amelyeket Kétsoprony közelében fotóztam.
Bakcsó (Nycticorax nycticorax)
Az északabbra lévő tavak mellett sétáltam, ahol az ember csak erős tartással képes nem elhánynia magát, annyira émelyítő a mocsárszag. Az egyik ilyen "szagos" tó partján vettem észre ezt a bakcsót. Próbáltam becserkészni a szeméthalmok között haladva (sajnos ilyen is van itt, a nagy része építkezési hulladék).
A tavak riasztói ezek a madarak. Elkiáltotta magát az egyik bakcsó, erre még további nyolc fajtársa és három nagy kócsag szállt fel a tóról.
A mocsárszagot "megunva" kitűztem következő célként magam elé, hogy a Csaba- és Fás-tó partja mentén megpróbálok lefotózni egy vízityúkot nagyobb szerencsével, mint tavaly. A vöcskös tó mellett megálltam, hátha közel jön hozzám az egyik vöcsök ám őt senki nem tájékoztatta a szándékomról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése