2016. május 18., szerda

Action for Nature 6. nap Málta 2016

A hét és a Máltán töltött időnk is a végéhez közeledik. 
Vasárnap délelőtt láthattuk az eredményét annak, amiért egész héten dolgoztunk, ugyanis húsvét vasárnapra egy nyíltnapot hirdetett meg a BirdLife Malta szervezet a Forestra 2000 területén. 
A promóciós csoport és a facebook esemény által érték el az embereket. A túravezető csoportok kísérték a közösségi játékos csoporthoz az érdeklődőket és közben a Forestra 2000 területről, az itt élő fajokról és a munkánkról beszéltek. 
Eleinte alig akadt egy-két család, de két órával később annyi ember volt már a pihenőhelyen, hogy mi is meglepődtünk rajta és nemcsak helyiek, hanem külföldi családok is jöttek.

A munka közben csak néhány rövid pillantást tudtam vetni a domboldalon sütkérező hüllőkre. A zárás után csak egy érces szkinkkel futottam össze, azonban nem bizonyult túl fotogének, berohant először a fűbe majd egy kétujjnyi repedésbe, ahol aztán eltűnt.
Érces szkink (Chalcides ocellatus)

Este a Ghajn Tuffieha Bay partján egy grill vacsorával és beszélgetéssel zártuk a napot és a tábort. A máltai cserkészeknek egy másik, fiatalabb cserkészcsoportnak fognak segíteni mi pedig úgy döntöttünk, hogy túrázzunk egyet a közelben az utolsó napunkon, de amíg lehet gyönyörködünk a lemenő Nap fényeiben.


Az öböl már árnyékban volt, de a tőlünk jobbra lévő félsziget partja még fürdött a fény utolsó sugaraiban.

A sziklák között találtunk egy Pelagia noctiluca fajba tartozó medúzát. Már nem volt a legjobb kondícióban, lehet, hogy ezért is sodródott ki a partközelbe.
Mauve stinger (Pelagia noctiluca)


A csigaházakban már nem az eredeti tulajdonosok, hanem remeterákok laknak. A Clibanarius erythropus egy kis termetű remeterákfaj, hossza kb. 1,5 cm.
Remeterák (Clibanarius erythropus)

A borókaágakra emlékeztető barnamoszatok között vigyázni kellett, hogy hova lép az ember, mert nem lehetett látni, hogy mi van alattuk.
Cystoseira amentacea

Egy másik barnamoszat faj, a Padina pavonica is nagy sűrűségben nőtt a sziklákon. Tölcsérgombára jobban hasonlítanak, mint bármilyen növényre is.
Padina pavonica

Naplemente után találtam rá erre a kis márványos tarisznyarákra a partrasodródott moszatok között. Miután megnézte mindenki, épségben visszakerült a helyére...
Márványos tarisznyarák (Pachygraspus marmoratus)

...mielőtt még leszáll az éj.

Folytatás hamarosan következik

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése