2016. július 22.
Már sokszor fotóztam nagyobb vizek körül (tavaknál, folyóknál), de még egyszer sem merültem víz alá fotózás céljából. Ennek több oka is van. Először is, a magyarországi élővizekben a tengerekhez viszonyítva rövid a látótávolság. Komolyabb felszerelés nélkül (idetartoznak a búvárfelszerelések, pl.: maszk, ruha; egy vízálló kamera vagy legalább vízálló tok) és képzettség nélkül nem tudnék a mélyebb vizekben fotózni, a sekély vizekben pedig a legtöbb helyen felkavarnám az iszapot. Így az első ilyen jellegű élményemre 2016 júliusáig kellett várnom.
A délelőtti munka után a táborhelyen megebédeltünk majd délután a szabadidő keretében, mint ahogy eddig is lementünk a tengerpartra néhányan a csapatból.
Itt szeretném megköszönni Lipták Péternek, hogy kölcsönadta a telefonját a fotózáshoz. A telefon típusa: Sony Xperia M4 Aqua, amely 1,5 méterig vízálló. Ennél mélyebbre nem is tudtam/akartam volna merülni, így az a veszély nem fenyegetett, hogy túl mélyre megyek vele. Különben is, abban a felszíntől számított 1 méteres zónában (és ameddig elláttam), annyi újdonság volt számomra, hogy napokat eltudtam volna tölteni ott. Az előző nap például összefutottam egy közönséges murénával (Muraena helena) és sok-sok tengeri sünnel. Először a homokos parttól 50-60 méternyire kezdtem el fotózni, mivel itt már sokkal tisztább volt a víz (ilyen távol a homokos parttól már nem tartózkodik sok strandoló, mivel itt már mély a víz (1,5-1,8 m +), inkább csak a búvárkodók jönnek ide).
Az árapály zóna szikláin apró csigák legelték az algaréteget.
A sziklás part mentén haladva kiúsztam a kicsit mélyebb vízoszlop fölé is. Egyik pillanatban, amikor lenéztem észrevettem alattam egy kb. 100 fős halrajt. A napfény, ahogy megcsillant rajtuk, olyan volt mintha szikráztak volna. A salema porgy, magyar nevén a magashátú durbincs egy gyakori halfaj az infralitorális, azaz a megvilágított zónában.
Magashátú durbincs (Sarpa salpa)
A többi durbincs fajtól eltérően ők algaevők, nagy rajokban úsznak a sziklák között és legelik a rajtuk növő algaszőnyeget. A kifejlett példányok 30 cm hosszúak, de akár fél méteresre is képesek megnőni. Nem ajánlatos megenni, ugyanis húsának elfogyasztása hallucinációt okozhat.
Miután otthagyott engem a raj, egy fiatal fekete-tengeri ajakoshalat vettem észre magam előtt a sziklák között. Ennél közelebbi képet nem engedett készíteni magáról, gyorsan be is úszott a kövek közé.
Átlagos hossza 25 cm, de idősebb korára eléri a 40cm-t. Ragadozó halfaj, tengeri sünökkel, csigákkal, kagylókkal, rákokkal táplálkozik, amelyek vázát erős állkapcsával roppantja össze.
Fekete-tengeri ajakoshal (Symphodus tinca)
A következő halfaj, amit sikerült lefotózni már ismerős volt számomra az elmúlt napok búvárkodásai után. A Földközi-tenger egyik színesebb halának tartják. Hossza 20-15cm és a többi ajakoshalféléhez hasonlóan ragadozó, kis gerinctelenekkel táplálkozik. Különleges tulajdonsága, hogy a közönséges szivárványhalhoz és néhány más halfajhoz hasonlóan protogin hermafrodita. Vannak hím és nőstény egyedek és néha az idősebb nőstények átalakulhatnak hímekké, ha valamilyen ok miatt ez szükséges.
Pávahal (Thalassoma pavo)
A kétsávos kecskedurbincsot könnyű felismerni a névadó két fekete sávjáról. Hossza általában 17-22cm, de
elérheti a 45cm-t is, testömege maximum 1,3 kg. Mivel nagyon gyakori rajhal a partmenti vizekben ezért fontos étkezési halnak számít.
Körülötte a barnamoszatok közé tartozó tölcsérmoszatok láthatóak. Ez a faj Tethys reliktum fajnak tekinthető, mivel a Tethys-óceán (itt alakult ki) bezáródásának a maradványa a Földközi-tenger, ahol megtalálható ez a moszatfaj.
Kétsávos kecskedurbincs (Diplodus vulgaris) és tölcsérmoszat (Padina pavonica)
Újra itt a pávahal.
És a kecskedurbincs is visszajött.
Távolabb a sekély parttól már jobban lehetett érezni a hullámzás erejét, így itt gyakrabban kapaszkodtam bele a sziklákba, de mivel dagály volt, nem aggódtam amiatt, hogy kivisz az áramlás a nyílt vízre.
Az egyik ilyen sziklába kapaszkodás során vettem észre ezeket a csigákat, amelyek az áramlással küzdve legelésztek a sziklákon.
Gibbula sp.
Egy pár pillanatra láthattam ezt a fehér durbincsot mielőtt eltűnt volna 4-5 méter mélyen az moszatok között.
Fehér durbincs (Diplodus sargus)
A sziklás részt elhagyva a fokozatosan mélyülő (már 5-6 m mély) homokos aljzat fölött a mediterranean damselfish, magyar nevén a barna korallsügérek népes raját vettem észre. 10-15 cm hosszú ragadozó halak, planktonokkal és apró élőlényekkel táplálkoznak. A fiatalok színe eltér a felnőttekétől. Míg a kifejlet példányok teljesen barnák vagy feketék, a fiatalok kobaltkék színűek.
Barna korallsügér (Chromis chromis)
A biztonságot nyújtó sziklák közé visszatérve egy csapat nagyfejű tengeri pér (angol neve flathead mullet) "üdvözölt". Nem tartott sokáig a találkozó, mivel gyorsabban úsztak, mint én ott is hagytak engem.
Nagyfejű tengeri pér (Mugil cephalus)
A nagyfejű tengeri pér (angol neve flatheadmullet) egy kozmopolita halfaj. Elterjedési területe kiterjed szinte az összes trópusi és szubtrópusi tenger partmenti vizeire. A kifejlett egyedek átlagos hossza 30-50 cm, de elérhetik az 1 m-es hosszt is. Táplálékát puhatestűek, férgek és rákok alkotják.
Ismét találkoztam egy csapat magashátú durbinccsal. Azt, hogy ugyanazzal a csapattal találkoztam-e, mint korábban, azt nem kérdeztem meg tőlük.
Barátságos halak, közel engedik magukhoz az embert. Én is átúsztam ezt a tűrési határt, emiatt is úsztak el a szikla mögé.
Már kb. 200 méterre voltam a homokos parttól. A nyílt víz felé pillantottam, ahol egy csapat kis kalászhal úszott el a végtelen kékség előtt. Az eddig látott fajokhoz képest sem a méretével, sem a színével nem tűnik ki a sorból. Hossza 10-12 cm, színe pedig ezüstös, kissé áttetsző, így bizonyos szögből nehéz észrevenni őket.
Kis kalászhal (Atherina boyeri)
A kalászhalakhoz képest a tengeri pérek hatalmasak voltak, de még így is kicsik voltak az előző nap látott murénához képest.
Az egyik sziklán egy nyálkáshal pihent, amíg nem tartottam túl közel hozzá a telefont.
Parablennius sanguinolentus
Úszás közben úgy néz ki mint egy kicsi fura sellő.
A magashátú durbincsokat nehéz elkerülni, annyian vannak.
Amikor megláttam, ahogy ez a halraj átúszik eme két hatalmas (aljzattól a tetejükig kb.4 méter magasak) szikla között az első gondolatom, az volt, hogy ez egy "Kapu egy másik világba".
Az itteni gazdag élővilág alapját a planktonok és a moszatok alkotját, amelyek táplálékul szolgálnak a nagyobb élőlényeknek.
Csak óvatosan, mindent a szemnek, semmit a kéznek! Mivel itt bármelyik sziklarésben lapulhat valamilyen mérgező élőlény, ezért jobb óvatosnak lenni. A fekete tengeri sün bár nem mérgező, ha a tüskéje beletörik a bőrbe, ott könnyen elfertőződhet a seb. Attól nem kell tartanunk, hogy az árnyékból ránk vetik magukat. Békés, 5,5-6 cm átmérőjű állatok, az sziklákon növő algákkal táplálkoznak.
Fekete tengeri sün (Arbacila lixula)
Feljöttem a felszínre, hogy egy kicsit pihenjek és, hogy száradjon ki egy kicsit a telefon. Azt hittem, hogy jó lesz a majd a felmelegedett sziklán ülve napozni, de jobban fáztam ott, mint a vízben.
Amikor már nem vacogtam annyira, készítettem pár képet a körülöttem lévő sziklákról, pontosabban a sziklákban lévő kristályokról...
...és a sziklát tartó szikláról.
Jó volt a napon ülni miután már megszáradtam, de visszahívott a tenger. A csobbanás után egy fekete-tengeri ajakoshallal találkoztam, de neki mással volt lebeszélt találkája, emiatt elúszott.
Mint ahogy írtam, vigyáz hova nyúlsz!
Elindultam vissza a strand felé, mert szerintem már lejárt a fél óra és nem akartam se a telefonban kárt okozni, sem a következő programról késni.
Kicsit más útvonalon mentem vissza, mint amin jöttem, így csak most vettem észre ezt a vörösalgát, ami úgy néz ki, mint egy karácsonyfadísz.
A tengeri pérek lehet, hogy már megismertek és ezért közelebb is engedtek magukhoz.
A sok ismerős után ismét két új arc köszönt rám egy sziklák közötti homokos tisztáson. A gyűrűs kecskedurbincs hamar továbbállt, mivel a fiatal sávos vörösmárna kisajátította magának ezt a területet. A sávos vörösmárnának két bajuszszála van az alsó állkapcsán, innen kapta a családjuk a goatfish elnevezést. Kifejlett példányok 40 cm hosszúak és a fiataloktól eltérően szinte teljesen vörös színűek.
Sávos vörösmárna (Mullus surmuletus) és gyűrűs kecskedurbincs (Diplodus annularis)
Egykoron ez a hatalmas cső az embert szolgálta, de most sok-sok tengeri élőlénynek ad otthont és menedéket.
A homokos parthoz közeledve ismét rátaláltam a barna korallsügérek rajára és természetesen a többi búvárkodó emberre is, mint ahogy az a képen is látszik.
A sziklák között többször próbáltam, lefotózni a tarisznya rákokat, de mindig elrohantak a fotózás elől, kivéve ez a levetett rákbőr. Hát több ez, mintha nem fotóztam volna rákot.
Folytatás hamarosan
