2017. február 25., szombat

2016 utolsó sétája

A 2016-os év az utazások éve volt. Több országot is meglátogattam, ezek közül párról találsz a honlapon bejegyzést is. Emiatt a már megszokott helyeken nem sok képet csináltam. 
A mostani bejegyzés is inkább nem elsősorban egy művészi bejegyzés hanem egy képes beszámoló.

A téli szünetben miután a karácsonykor összeszedett betegségből is kilábaltam úgy gondoltam, hogy ezt az évet egy sétával akarom lezárni a békéscsabai tavak körül.
Reggel nem sokkal 7 óra után érkeztem meg a szinte kihalt tájra. Emberi jelenlét nem volt tapasztalható a tavak körül. Ez érthető is hiszen kinek lenne kedve közel -10 fokban kint sétálgatni a tavaknál.
Visszagondolva, hogy mennyi madarat láttam az eddigi sétáimon itt nyáron és hogy mennyit most, hát azt elmondhatom, hogy itt télen kisebb a fajgazdagság, de annál több madár van. Hallani lehetett a nádas mögül, hogy több száz réce van ott a vízen és amikor még több réce érkezett, az ég olyan lett mintha mákkal szórták volna meg.

 És nem csak a récék voltak aktívak napkeltekor, hanem a kormoránok is. Magyarországon két fajuk van, a nagy kárókatona, amely a védelemnek köszönhetően hazánkban már nagy létszámban van jelen a természetes vizes élőhelyeken és halastavakon  és a kis kárókatona, amely újra költ Magyarországon.
Nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo)

A 10-15 fős csoportokban feltűnt egy pár kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus) is. A képen a középső.


Ez első napsugarak aranyszínűvé változtatták a csillogó vízfelszínt. A Csaba-tó a többi tóhoz hasonlóan be volt fagyva, annyira, hogy egy embert is elbírhatott volna. Ezt nem bizonyítottam be, mert ha tévedek, akkor azt nem úsztam volna meg szárazon.
A vízimadarak azonban felvették a harcot a teljes eljegesedéssel szemben és a folyamatos úszásukkal képesek a lékeket másnéven a lihogókat megtartani. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy csak néhány madár úszkál éjjel-nappal, hanem, hogy a lékek körül folyamatos a mozgás, madarak jönnek, madarak mennek egymást váltva.

A bokrok között mozgást hallottam és elkezdtem keresni a zaj forrását. Gondoltam, hogy fekete rigó lesz mivel azok gyakoran itt maradnak télre is.
Azonban egy nem várt faj fiatal egyede bujkált ott az ágak között. A vízityúkok a telet Afrikában töltik, de ez a fiatal úgy döntött, hogy inkább Magyarországon szilveszterezik idén.
Vízityúk (Gallinula chloropus)

A tőkés récék népes tömege között lehetett látni néhány kontyos récét is. A kis létszámú hazai költőállománya télen az  északi populációkkal együtt látható, ekkor gyakrabban lehet látni a faj képviselőit.
Kontyos réce (Aythya fuligula)




Néztem a récéket hosszú perceken keresztül, de nem voltam egyedül. Valami megmozdult a nádasban. Ötletem se volt hogy mi lehet, gondoltam már rókára is, mint lehetséges vendégre.
Majd előcsoszogott a hangoskodó a jégen. Egy fiatal bütykös hattyú volt az.
Ott abban a pillanatban nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, hisz nem mindennap találkozik az ember ilyen közelről egy ilyen nagy madárral. Nem bizonyult agresszívnek, gondolom megvolt a maga baja a jég miatt.
Bütykös hattyú (Cygnus olor)

A tőkés récék mellett a szárcsák (Fulica atra) voltak a többségben a többi fajjal szemben, de ők tartózkodóbbak voltak, és a lék túloldalán ültek a jégen.   

Néhány bukóréce is úszkált ott. A bukórécék közé azok a fajok tartoznak (például a kontyos récék), amelyek a táplálékukat a víz alá merülve szerzik meg és testük is ennek megfelelően alakult ki. Jó úszók és búvárok, de a vízről csak nekifutva képesek felszállni és a szárazföldön is ügyetlenebbek, mint az úszórécék közé tartozó tőkés récék.
Hazánk leggyakoribb bukóréceféléjét, a barátréce nem volt nehéz észrevenni, mivel a hím vörös feje, fekete mellkasa és fara valamint világos teste kitűnt a többi madár közül. 
Barátréce (Aythia ferina)

A récék hangja mögül a távolban lehetett hallani a vadludak jellegzetes hangját, amely egyre hangosabb lett majd egyszer csak elhalkultak . 
Nagy lilik (Anser albifrons)

Egy két kormorán átrepült a tavak felett, keresték a csapataikat.

A tavak mellett sétálva szinte minden fán, minden bokron lehetett látni egy pár fenyőrigót. Ezek a madarak Magyarországon csak kis számban költenek, télen elsősorban az északról érkező madarakkal találkozhatunk nagy számban.
Fenyőrigó (Turdus pilaris)


A bokrok között egy pár őszapó is meghúzta magát.
Őszapó (Aegithalos caudatus)

Ahogy a Nap egyre magasabbra kúszott az égen, a madarak aktivitása is úgy csökkent. A sétát ezzel a hattyúval zártam, fotózás terén.