2017. szeptember 24., vasárnap

Szezonnyitó

Fekszem az ágyban, ölemben a laptop.
A kollégium minden szintje felől beszélgetések és zajok szűrődnek át a vékony falakon.
Fáradt vagyok.
Sokáig tartott az utolsó órám, de legalább ez volt az utolsó előadás a héten, legalábbis számomra.



Hát igen az elmúlt fél évben sok minden történt. Tavasszal részt vettem egy pár tanulmányi versenyen, nyár elején leérettségiztem. A nyarat eleinte munkával, majd önkéntességgel töltöttem (Csillagpont, KIE-kávézó). Ezután egy párszor voltam külföldön is néhány YMCA programon. Majd elkezdődött az ősz és a nyári ponthirdetés óta várt pillanat is elérkezett, végre egyetemi hallgató lettem a Debreceni Egyetem biológia szakán.

Már az első héten kapcsolatba találkoztam olyan személyekkel, akiknek szintén a madarak a kedvenc állatcsoportjuk.
Egyesek sokkal többet tudnak, mint én és szívesen megosztják velem a tudásukat, amiből sokat tanulhatok és vannak olyanok is, akik még nem rendelkeznek sok ismerettel, de nagyon érdeklődnek a madarak iránt. Nekik én is tudok segíteni, ugyanúgy, ahogy mások segítenek nekem.

Tehát, mondhatni nem sokat unatkoztam a nyáron, és ez a folyamatos pörgés a versenyek, vizsgák teljesítése, diákmunkák miatt háttérbe szorult a blog írása és a fotózás is, jobban mondva, az a jellegű fotózás, amely során célirányosan elmentem egy tóhoz, egy erdőfolthoz és ott vártam a madarakat.





Utoljára április 2-án voltam egy ilyen madárlesen (pontosabban fogalmazva ez volt a legutóbbi, amiről lehet is írni valami tartalmat).
Mondhatni, a szokásos módon történt minden. Hajnalban felkeltem, összepakoltam, kisétáltam a tóhoz, elhelyezkedtem. Kicsit hamarabb is érkezhettem volna, ugyanis mire megérkeztem már egész jól lehetett látni a félhomályban, ami nekem is jó volt, mivel így tudtam, hogy hova ne lépjek az iszapos fövenyen, de a madarak is jól láttak engem.

Nem sokkal azután, hogy ismét elcsendesedett a tó, néhány tőkés réce érkezett a távolból, de nem elém, hanem a nádas mögé szálltak le. Semmi baj... még van időnk napkeltéig... addig csak beúsznak elém.
A napkeltét egy barna rétihéja üdvözölte. Nemrég érkeztek vissza Afrikából és hamarosan nekilátnak a fészkeléshez a nádasokban.
Barna rétihéja (Circus aeruginosus)


A nap felkelt, de a partimadarak még sehol sincsenek, de a parlagi galambok óramű pontossággal már itt vannak, hogy a szomjukat oltsák.
Parlagi galamb (Columba livia domestica)

Szerencsére nem kellett sokáig várnom a hiányolt vendégekre. Félreismerhetetlen nyikácsolással leszállt a tó túlsó partján öt gulipán és két gólyatöcs. 
Már megint a túlsó part. Miért szereti azt mindenki annyira? A récék is ott szálltak le a vízre.
Mindegy. Semmi pánik. Egyszer majd beszállnak elém is, ha már megszokták a jelenlétem.


És.... igen!
Természetesen, ismét kifejezték a nemtetszésüket egymásnak a gulipánok és a gólyatöcsök.
A civakodás után egy-két gulipán úgy gondolta, hogy inkább máshol folytatja a reggelijét.
Gulipán (Recurvirostra avocetta)

Miközben a gulipánok lefoglalták a figyelmemet, egy kis lile érkezett az előttem lévő kis szigetre.

Még a lélegzetemet is vissza kellett fojtanom néhány pillanatban, ugyanis a gulipán egy nagyon óvatos madár. A legkisebb neszre is felkapta a fejét és figyelte a zaj forrását. Táplálkozás közben is fél szemmel engem figyelt. Szerencsére a fényképezőgép kattanásait rövid időn belül megszokta, mintha csak egy természetes zaj lett volna az.

A napkelte előtt érkezett récék lassan előmerészkedtek a nádas mögül, de attól nagyon nem távolodtak el. Mintha féltek volna valamitől.

A gólyatöcsök is meggondolták magukat és beszálltak elém táplálkozni.
Gólyatöcs (Himantopus himantopus)




Még egy pár percig előttem voltak a madarak, de ahogy jöttek, úgy mentek is tovább. Az idő pedig csak telt és telt. Mondhatni, eléggé eseménytelen volt ez a reggel eddig leszámítva a gólyatöcsöket és a gulipánokat.

Miközben azon gondolkodtam, hogy meddig maradjak itt, meghallottam egy ismerős károgást. Nem vetési és nem dolmányos varjú volt a hang forrása. Hanem egy holló. Hazánk legnagyobb énekesmadara.
Igen, a holló az énekesmadár-alakúak, ismertebb nevén a verébalakúak rendjébe tartozik. Mérete az egerészölyv méretével vetekszik, így eléggé impozáns látványt nyújt, amikor alacsonyan az ember felé száll.
Holló (Corvus corax)



Miután tovább állt, ismét a partot figyeltem és vártam a partimadarakat, amik miatt elsősorban most kijöttem a tóhoz.

Érdekes, hogy bár még javában a vándorlási szezonban vagyunk, nem láttam még egy darab erdei, réti, pajzsos, piroslábú cankót vagy bármi fajú cankót sem.

A kis lilék szerencsére mindig biztos pontjai a látogatásaimnak.
Kis lile (Charadrius dubius)


Az eddigi tapasztalataim alapján, ők félnek a legkevésbé a jelenlétemtől a fotózások során. Ha nem mocorgok sokat, akkor 3-4 méterre is megközelítenek és sokáig maradnak.





A nap kezd egyre magasabbra emelkedni, és az eddig látott madarak aktivitása is alább hagyott. Ez azt jelentette, hogy ideje hazamenni.



Eme fotózás után még visszatértem volna idén ehhez a tóhoz, de a következő alkalommal már munkagépeket láttam a távolból, amint azok a bánya agyagát termelték ki.

Remélem legközelebb amikor kijövök ide, a tó új arca még több madarat fog vonzani, mint eddig. Azt, hogy így lesz nem tudom, de remélem, hogy igen.

1 megjegyzés:

  1. Titanium Banger, Inc - TITanium Arts
    TITanium is a world-renowned producer of the titanium meaning finest craft beer titanium mountain bikes in America. Tite your senses with the trex titanium headphones finest ford edge titanium 2021 craft titanium trimmer beer produced in America.

    VálaszTörlés