Dámvadak nyomában

Gondolhatnánk, hogy mivel egy nagyobb vadat méretéből adódóan könnyebb észrevenni, ezért könnyebb is lefotózni. A tapasztalatok után elmondható, hogy ez nem teljes mértékben van így. 

Lehet, hogy egy őz nagyobb "célpont" , mint egy cinege, de az érzékszervei kifinomultak és gyorsan el tud menekülni, ha nem érzi magát biztonságban. Ezt most megtapasztalhattam a dámszarvasokkal is.

Már évek óta szerettem volna dámszarvas fotózásra menni ősszel, de különböző okok miatt ez mindig elmaradt, nem úgy mint idén.

Még szeptemberben megkérdeztem kedves barátomat és évfolyamtársamat, Attilát, hogy ősszel nem lenne-e kedve egy túrára a Sarkad közeli erdőkben. A Sarkadhoz közeli több erdőben is nagy számban élnek dámszarvasok, az Alföld egyik legerősebb állománya található ott.

Kora reggel indultunk ki a terepre, de már éppen kelt fel a Nap mire megérkeztünk az első erdőhöz. Halkan beszélgetve haladtunk az ösvényen és figyeltünk. Egyszer csak szólt nekem, hogy ott egy szarvas. Kérdem, hogy hol és felé mutatott. 

Ott állt egy fiatal bika, tőlünk csak pár méternyire egy vadetető mellett. Óvatosan beálltunk egy fa takarásában és figyeltük és ő is figyelt minket. Sajnos a reggeli órákban nem sok fény van az erdőben így ebből a helyzetből nem sikerült jó képet készíteni róla, de szerencsére elindult kifele az erdőből, mi pedig az utat követve elévágtunk.

Dámszarvas (Dama dama)

Békésen legelészett, majd mit sem sejtve elsétált pár méternyire tőlünk. Pár perccel később még láttuk egy dámszarvas tehén társaságában.

 

Fel-alá járkáltunk a környéken, szarvasokat keresve, így jutottunk el egy földútra. Csendesen sétáltunk az úton, úgy, hogy takarásban legyünk. A sűrűből először azt hittük hogy dám jött elő, de hamar kiderült, hogy egy patás rokona az, az őz. 

  

Őz (Capreolus capreolus)

Nem volt egyedül a suta, vele ment az ide gidája.

  

A mályvádi erdőhöz tartva ismét láttunk egy őzet, egy erős bakot. Kis keresgélés után talált egy rést a kerítésen és eltűnt szemelől.

 

A mályvádi erdőben nem jártunk sikerrel, egy jó bikát láttunk, de az sem engedte magát fotózni. Nem is akartunk mélyebbre hatolni ebben az erdőben mivel már javában vadászidény volt és nem szerettünk volna kellemetlen helyzetbe kerülni a helyi vadásszal vagy vadőrrel.
Egy jó hosszú séta után visszakerültünk a biciklikhez és Doboz irányában megálltunk egy erdőfoltnál.

Az Alföld leggyakoribb szarvasféléje fogadott minket.

Az erdőben haladva megláttunk három dámtehenet, de mivel ők nem közeledtek felénk így hát mi követtük őket. Miután már nem láttuk őket egy erdei úton sétálva egy kereszteződéshez értünk. Itt arról tanakodtunk, hogy most merre tovább, de valaki más döntött helyettünk.
Egy dámbika váltott ki a jobb felső erdőből majd átsétált a mellettünk lévőbe. Itt vártam a pillanatot, hogy mikor ér két fa közé és fordul felem és... és... igen! Valami hasonlóra gondoltam, elsőre nem is rossz.

Mi az út közepén guggoltunk, így kész csoda, hogy nem rohant el azonnal, de nagyon gyanakodott ránk.

Kerestük még egy kis ideig az agancsosokat, de már közeledett az ebédidő és már kigyalogoltuk magunkat. Adva az erdő másik oldalának is egy esélyt megnéztük mi jár arrafelé. 

Azon nem lepődtünk meg, hogy őzek lesznek ott is.  

 

Még mielőtt eltettem a fényképezőt, gyorsan lekaptam egy karvalyt amint elsuhant mellettünk.

Karvaly (Accipiter nisus)

Itt szeretném megköszönni Attilának és családjának, hogy vendégül fogadtak erre a másfél napra amit ott töltöttem. 

Véleményem szerint, első szarvasfotós túrának jó volt, bár kicsit kevés szarvast láttunk ahhoz képest, hogy mennyiről lehet hallani a környéken. Biztos a kevésbé háborított részeken voltak, ahová mi nem mentünk.