Minden évszaknak vannak valamilyen jellemzői: tavasznak a virágok, nyárnak a forróság, ősznek a lehulló levelek, télnek pedig a hó és még írhatnék mindhez jó pár dolgot. Azonban az utolsóval valami nincs rendben. Tél és hó. Ez a megszokott már évtizedek, évszázadok óta, ám idén ismét hómentes karácsonyunk lesz.
Az elmúlt pár napban a szomszédig nem lehetett ellátni a köd miatt, azonban a mai nap más. Tiszta az ég, se köd se felhők. Végre ideális időjárás van a fotózáshoz.
Idén a jaminai halastavakat látogattam meg karácsony előtt. Még nyár végén jártam errefelé utoljára amikor még 30 fok volt és gazdag volt a madárvilága a tavaknak. Most is erre a fajgazdagságra számítottam, természetesen más összetételben.
Az elsők akikkel megláttam egy pár tőkés réce volt a tó túlpartján lévő nádas előtt. Túl messze voltak, így tovább haladtam a tavak mellett, hátha lesz valami közelebb is.
Monoton sétámat egy ismerős hang állította meg. Felnéztem a hang irányába és már messziről látni lehetett a hang forrását az égen. Egy nagy lilik repült az irányomba egyedül. Alacsonyabban szállt, mint ahogy látni szoktam őket.
Nagy lilik (Anser albifrons)
A nagy lilik távozása után elhallgatott a kamera egy időre, csak a széncinkék hangját lehetett hallani a tavak partján lévő fák ágairól. A víz is csak a szél miatt hullámzik egy kicsit.
Én nem erre számítottam. Egy sor fajt felsoroltam magamban az ideút során amivel találkozhatok ilyen helyen decemberben és örültem volna annak is, ha egyet látok közülük.
Egyszer csak a nyárfák mögül a nádasból felszállt egy madár. Kékes-szürke alapszín, fekete ujjak. Valamilyen rétihéja hím. A barna rétihéja kiesett a lehetőségek közül, mert benne több a barna szín mint a kék. Maradt a fakó, a kékes és a hamvas. Amennyire tudtam, siettem az úton, ki a nyárfák közül, hogy közelebb kerüljek hozzá.
Amint kiértem, hirtelen nem tudtam, hogy hova lett majd a távolban észrevettem a házak felett. 400 méterről a 200mm-es objektívvel is aprónak tűnt.
Életemben most láttam másodjára ezt a fajt, itt a tavaknál először, így nagyon megörültem a jelenlétének.
Magyarországon leggyakrabban a vonulások idején és télen lehet látni, ritkán nyáron is felbukkan egy-egy példány. A barna rétihéjánál kisebb és az előbbivel ellentétben nem kötődik a nádasokhoz, jobban szereti a nyílt területeket ahol elsősorban rágcsálókra vadászik.
Kékes rétihéja (Circus cyaneus)
A rétihéja eltűnt a házak takarásában, én viszont majdnem ottragadtam a felvizesedett réten. Kevés helyre lehetett lépni anélkül hogy ne álltunk volna a bokáig érő vízben. Így utólag visszanézve fel se tűnt nekem ez akkor, amikor a rétihéját kerestem.
Amint visszaértem szárazon az útra, ismét az égre szegeztem a tekintettem. Már hallottam azt a hangot aznap így tudtam, hogy nagy lilikek jönnek felém, de nem láttam őket. Fél perccel később vettem észre őket, mintha addig láthatatlanok lettek volna.
Ilyen közel még egyszer sem voltam vadludakhoz. Még alacsonyabban szálltak mint a korábban látott magányos példány.
A kisebb tavaktól átsétáltam a "nagy vizekhez", a Csaba- és a Fás-tó partjára. Már vártam, hogy tudjak csinálni egy pár récés fotót, olyanokat amelyeken felszállnak a vízről.
Erre nem kellett sokat várnom mert 50 méterre a Kereki úttól láttam meg az első csapat tőkés réce csapatot.
Tőkés réce (Anas platyrhynchos)
Sokáig még verebet se láttam, ahogy haladtam a tó partján. Már arra is gondoltam, hogy ezek a récék voltak egyedül ezen a két nagy tavon, de szerencsére ez nem így volt.
Vagy a mólókon ültek...
...vagy a nádashoz közel pihentek a Csaba-tó partján félúton.
A Fás-tó végétől visszafelé tartottam. Csak egy pár réce volt távol a parttól a tó végében, a szántóson pedig szarkák keresgéltek eleség után.
Az egyik nyiladék előtt a fűre leszállt egy fekete rigó, aki közel engedett magához... egy bizonyos határig.
Fekete rigó (Turdus merula)
Az eddig készült képeket néztem vissza, amikor az út felett egy ragadozót láttam velem szembe repülni. Gondolkodás nélkül gyorsan ráfokuszáltam majd amikor kivágott oldalra kattant a gép. Egy kicsit lassú a fényképező ehhez a sebességhez. Nem gond, így is elkészült a kép, bár belelóg egy ág. A legtöbb karvalyos kép amit eddig láttam mesterségesen készített itatón vagy ahhoz közel készült, így egy kis örömmel tölt el, hogy egy ilyen spontán helyzetből sikerül kihozni ezt.
Karvaly (Accipiter nisus)
Ismét találtam egy csapat tőkés récét.
Elindultam ugyan azon az útvonalon vissza amelyiken jöttem, hátha változott valami a madarak helyzetén. A kék cinegéken és a szén cinegéken kívül más mozgás azonban nem volt az ismert út mentén.
Mielőtt még elhagytam volna a tavakat, felém szállt két csóka és egy vetési varjú. Mintha a csókák kísérnék a nagyobb rokont.
Csóka (Corvus monedula) és vetési varjú (Corvus frugilegus)
Itt nincs vége a történetnek, ugyanis az utcának (amelyen a város felé haladtam) az egyik oldalán a tavak vannak és az egyik nádnyiladékban észrevettem pár madarat vízen. A tőkés récék között pár szárcsa is úszkált, teljesen gyanútlanul.
Bár hasonló testalkata és vízi életmódja miatt a récékhez sorolnák páran, igazából közelebb áll a darvakhoz, mint a ludakhoz.
Szárcsa (Fulica atra)
"Görbe tükör"
További megfigyelt fajok: kék cinege, mezei veréb, sárgalábú sirály, szén cinege
