2014. július 22., kedd

Dánfoki reggelek

Hamarosan életem eddigi legnagyobb útjára megyek, de erről majd később írok. De addig is megmutatnám az előkészítő tábor néhány pillanatát, amikor sikerült a természethez közelebb jutnom.

2014.07.18.
Előző nap egy kócsagot láttam felszállni a nádas széléből a strandon. Gondoltam, ha egyszer ott volt, akkor vissza fog térni. Így fáradtan, de lelkesen fél hétkor kisétáltam a strandra. Rajtam kívül senki nem volt kint. Föl-alá sétálgattam, de a kócsagnak nyoma sincs. Bágyadtan elindultam a híd irányába, amikor egy fehér folt jelent meg előttem. Egy kis kócsag! Gyorsan előkészítettem a fényképezőt és lőttem néhány képet.

Kis kócsag (Egretta garzetta)

Ám hamar kiszúrt és helyszínt váltott.

A holtág szelleme

Még egy húsz percen keresztült figyeltem, majd elszállt a Kettős-Körös felé.

2014.07.19.

Ezen a napon már volt egy megfigyelő társam, Dominik, akit sikerült egy kicsit belevezetnem a madarak világába.

A csendes gyilkos

A hídról sikerült elérnem a kívánt távolságot. Éppen halászgatott.

Úgyan az a kép más képaránnyal.
 Vadász és áldozat


2014.07.20.

Az utolsó Dánfokon töltött nap. A kócsagról nem sikerült érdemleges képet készítenem, helyette egy pockot figyeltünk.

Mezei pocok (Microtus arvalis)



Fürge gyík (Lacerta agilis) nöstény

További megfigyelt fajok: balin, fekete rigó, fürge gyík, barát poszáta, nádirigó, szürke gém, szélhajtó küsz, 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése