2016. július 22.
Már sokszor fotóztam nagyobb vizek körül (tavaknál, folyóknál), de még egyszer sem merültem víz alá fotózás céljából. Ennek több oka is van. Először is, a magyarországi élővizekben a tengerekhez viszonyítva rövid a látótávolság. Komolyabb felszerelés nélkül (idetartoznak a búvárfelszerelések, pl.: maszk, ruha; egy vízálló kamera vagy legalább vízálló tok) és képzettség nélkül nem tudnék a mélyebb vizekben fotózni, a sekély vizekben pedig a legtöbb helyen felkavarnám az iszapot. Így az első ilyen jellegű élményemre 2016 júliusáig kellett várnom.
Már sokszor fotóztam nagyobb vizek körül (tavaknál, folyóknál), de még egyszer sem merültem víz alá fotózás céljából. Ennek több oka is van. Először is, a magyarországi élővizekben a tengerekhez viszonyítva rövid a látótávolság. Komolyabb felszerelés nélkül (idetartoznak a búvárfelszerelések, pl.: maszk, ruha; egy vízálló kamera vagy legalább vízálló tok) és képzettség nélkül nem tudnék a mélyebb vizekben fotózni, a sekély vizekben pedig a legtöbb helyen felkavarnám az iszapot. Így az első ilyen jellegű élményemre 2016 júliusáig kellett várnom.
A délelőtti munka után a táborhelyen megebédeltünk majd délután a szabadidő keretében, mint ahogy eddig is lementünk a tengerpartra néhányan a csapatból.
Itt szeretném megköszönni Lipták Péternek, hogy kölcsönadta a telefonját a fotózáshoz. A telefon típusa: Sony Xperia M4 Aqua, amely 1,5 méterig vízálló. Ennél mélyebbre nem is tudtam/akartam volna merülni, így az a veszély nem fenyegetett, hogy túl mélyre megyek vele. Különben is, abban a felszíntől számított 1 méteres zónában (és ameddig elláttam), annyi újdonság volt számomra, hogy napokat eltudtam volna tölteni ott. Az előző nap például összefutottam egy közönséges murénával (Muraena helena) és sok-sok tengeri sünnel. Először a homokos parttól 50-60 méternyire kezdtem el fotózni, mivel itt már sokkal tisztább volt a víz (ilyen távol a homokos parttól már nem tartózkodik sok strandoló, mivel itt már mély a víz (1,5-1,8 m +), inkább csak a búvárkodók jönnek ide).
Az árapály zóna szikláin apró csigák legelték az algaréteget.
Az árapály zóna szikláin apró csigák legelték az algaréteget.
A sziklás part mentén haladva kiúsztam a kicsit mélyebb vízoszlop fölé is. Egyik pillanatban, amikor lenéztem észrevettem alattam egy kb. 100 fős halrajt. A napfény, ahogy megcsillant rajtuk, olyan volt mintha szikráztak volna. A salema porgy, magyar nevén a magashátú durbincs egy gyakori halfaj az infralitorális, azaz a megvilágított zónában.
Magashátú durbincs (Sarpa salpa)
A többi durbincs fajtól eltérően ők algaevők, nagy rajokban úsznak a sziklák között és legelik a rajtuk növő algaszőnyeget. A kifejlett példányok 30 cm hosszúak, de akár fél méteresre is képesek megnőni. Nem ajánlatos megenni, ugyanis húsának elfogyasztása hallucinációt okozhat.
Miután otthagyott engem a raj, egy fiatal fekete-tengeri ajakoshalat vettem észre magam előtt a sziklák között. Ennél közelebbi képet nem engedett készíteni magáról, gyorsan be is úszott a kövek közé.
Átlagos hossza 25 cm, de idősebb korára eléri a 40cm-t. Ragadozó halfaj, tengeri sünökkel, csigákkal, kagylókkal, rákokkal táplálkozik, amelyek vázát erős állkapcsával roppantja össze.
Fekete-tengeri ajakoshal (Symphodus tinca)
A következő halfaj, amit sikerült lefotózni már ismerős volt számomra az elmúlt napok búvárkodásai után. A Földközi-tenger egyik színesebb halának tartják. Hossza 20-15cm és a többi ajakoshalféléhez hasonlóan ragadozó, kis gerinctelenekkel táplálkozik. Különleges tulajdonsága, hogy a közönséges szivárványhalhoz és néhány más halfajhoz hasonlóan protogin hermafrodita. Vannak hím és nőstény egyedek és néha az idősebb nőstények átalakulhatnak hímekké, ha valamilyen ok miatt ez szükséges.
Pávahal (Thalassoma pavo)
A kétsávos kecskedurbincsot könnyű felismerni a névadó két fekete sávjáról. Hossza általában 17-22cm, de
elérheti a 45cm-t is, testömege maximum 1,3 kg. Mivel nagyon gyakori rajhal a partmenti vizekben ezért fontos étkezési halnak számít.
Körülötte a barnamoszatok közé tartozó tölcsérmoszatok láthatóak. Ez a faj Tethys reliktum fajnak tekinthető, mivel a Tethys-óceán (itt alakult ki) bezáródásának a maradványa a Földközi-tenger, ahol megtalálható ez a moszatfaj.
Újra itt a pávahal.
És a kecskedurbincs is visszajött.
Távolabb a sekély parttól már jobban lehetett érezni a hullámzás erejét, így itt gyakrabban kapaszkodtam bele a sziklákba, de mivel dagály volt, nem aggódtam amiatt, hogy kivisz az áramlás a nyílt vízre.
Az egyik ilyen sziklába kapaszkodás során vettem észre ezeket a csigákat, amelyek az áramlással küzdve legelésztek a sziklákon.
Gibbula sp.
Egy pár pillanatra láthattam ezt a fehér durbincsot mielőtt eltűnt volna 4-5 méter mélyen az moszatok között.
Fehér durbincs (Diplodus sargus)
A sziklás részt elhagyva a fokozatosan mélyülő (már 5-6 m mély) homokos aljzat fölött a mediterranean damselfish, magyar nevén a barna korallsügérek népes raját vettem észre. 10-15 cm hosszú ragadozó halak, planktonokkal és apró élőlényekkel táplálkoznak. A fiatalok színe eltér a felnőttekétől. Míg a kifejlet példányok teljesen barnák vagy feketék, a fiatalok kobaltkék színűek.
Barna korallsügér (Chromis chromis)
A biztonságot nyújtó sziklák közé visszatérve egy csapat nagyfejű tengeri pér (angol neve flathead mullet) "üdvözölt". Nem tartott sokáig a találkozó, mivel gyorsabban úsztak, mint én ott is hagytak engem.
Nagyfejű tengeri pér (Mugil cephalus)
A nagyfejű tengeri pér (angol neve flatheadmullet) egy kozmopolita halfaj. Elterjedési területe kiterjed szinte az összes trópusi és szubtrópusi tenger partmenti vizeire. A kifejlett egyedek átlagos hossza 30-50 cm, de elérhetik az 1 m-es hosszt is. Táplálékát puhatestűek, férgek és rákok alkotják.
Ismét találkoztam egy csapat magashátú durbinccsal. Azt, hogy ugyanazzal a csapattal találkoztam-e, mint korábban, azt nem kérdeztem meg tőlük.
Barátságos halak, közel engedik magukhoz az embert. Én is átúsztam ezt a tűrési határt, emiatt is úsztak el a szikla mögé.
Már kb. 200 méterre voltam a homokos parttól. A nyílt víz felé pillantottam, ahol egy csapat kis kalászhal úszott el a végtelen kékség előtt. Az eddig látott fajokhoz képest sem a méretével, sem a színével nem tűnik ki a sorból. Hossza 10-12 cm, színe pedig ezüstös, kissé áttetsző, így bizonyos szögből nehéz észrevenni őket.
Kis kalászhal (Atherina boyeri)
A kalászhalakhoz képest a tengeri pérek hatalmasak voltak, de még így is kicsik voltak az előző nap látott murénához képest.
Az egyik sziklán egy nyálkáshal pihent, amíg nem tartottam túl közel hozzá a telefont.
Parablennius sanguinolentus
Úszás közben úgy néz ki mint egy kicsi fura sellő.
A magashátú durbincsokat nehéz elkerülni, annyian vannak.
Amikor megláttam, ahogy ez a halraj átúszik eme két hatalmas (aljzattól a tetejükig kb.4 méter magasak) szikla között az első gondolatom, az volt, hogy ez egy "Kapu egy másik világba".
Az itteni gazdag élővilág alapját a planktonok és a moszatok alkotját, amelyek táplálékul szolgálnak a nagyobb élőlényeknek.
Csak óvatosan, mindent a szemnek, semmit a kéznek! Mivel itt bármelyik sziklarésben lapulhat valamilyen mérgező élőlény, ezért jobb óvatosnak lenni. A fekete tengeri sün bár nem mérgező, ha a tüskéje beletörik a bőrbe, ott könnyen elfertőződhet a seb. Attól nem kell tartanunk, hogy az árnyékból ránk vetik magukat. Békés, 5,5-6 cm átmérőjű állatok, az sziklákon növő algákkal táplálkoznak.
Fekete tengeri sün (Arbacila lixula)
Feljöttem a felszínre, hogy egy kicsit pihenjek és, hogy száradjon ki egy kicsit a telefon. Azt hittem, hogy jó lesz a majd a felmelegedett sziklán ülve napozni, de jobban fáztam ott, mint a vízben.
Amikor már nem vacogtam annyira, készítettem pár képet a körülöttem lévő sziklákról, pontosabban a sziklákban lévő kristályokról...
Jó volt a napon ülni miután már megszáradtam, de visszahívott a tenger. A csobbanás után egy fekete-tengeri ajakoshallal találkoztam, de neki mással volt lebeszélt találkája, emiatt elúszott.
Mint ahogy írtam, vigyáz hova nyúlsz!
Elindultam vissza a strand felé, mert szerintem már lejárt a fél óra és nem akartam se a telefonban kárt okozni, sem a következő programról késni.
Kicsit más útvonalon mentem vissza, mint amin jöttem, így csak most vettem észre ezt a vörösalgát, ami úgy néz ki, mint egy karácsonyfadísz.
A tengeri pérek lehet, hogy már megismertek és ezért közelebb is engedtek magukhoz.
Egykoron ez a hatalmas cső az embert szolgálta, de most sok-sok tengeri élőlénynek ad otthont és menedéket.
A homokos parthoz közeledve ismét rátaláltam a barna korallsügérek rajára és természetesen a többi búvárkodó emberre is, mint ahogy az a képen is látszik.
A sziklák között többször próbáltam, lefotózni a tarisznya rákokat, de mindig elrohantak a fotózás elől, kivéve ez a levetett rákbőr. Hát több ez, mintha nem fotóztam volna rákot.
Folytatás hamarosan
