2016. június 8., szerda

Szerény április

Végre itt az április! Az esős március után reménykedtem benne, hogy a következő hónap kicsit szárazabb lesz több napsütéssel, hogy kimehessek a bányatavakhoz. Már benne vagyunk javában a tavaszi vándorlási szezonban, így sok fajban reménykedtem.
Bár annyira nem volt sok eső, mégsem lett olyan ez a hónap fotózási szempontból, mint ahogy terveztem.

Április 3.
Idén ez az első alkalom, amikor kitudtam menni a Krajcsó- bányához. Mentem volna hamarabb is, de a folyamatos esőzések következtében a föld utak, annyira feláztak és a tó anyagos partja, hogy való talajalattjáró üzemmódba kapcsoltam volna.
A szokásos tavaszi 4:00-ás kelés után a lehető leghamarabb kisétáltam a tóra. Arra számítottam, hogy felzavarom majd a gólyatöcsöket, gulipánokat és a cankókat az érkezésemmel, de nem így lett. Néhány tőkés récét és egy gólyatöcst leszámítva semmi nem rebbent fel. Túl nagy a csend és ez gyanús.
Sokáig nem történt szinte semmi, a kis lilék néha-néha leszálltak elém majd tovább álltak.
Kis lile (Charadrius dubius)

6 óra 10-kor érkezett egy gólyatöcs...
Gólyatöcs (Himantopus himantopus)

... de nem egyedül. Ők tudják, hogy párosan szép az élet és nem restellik ezt kifejezni.


A gólyatöcsök távozása után kb. negyed órával egy nagyobb testű madár szállt el a tó felett. 
Először galambnak majd pajzsos cankónak gondoltam. Amikor irányt változtatva megláttam a hosszú lefelé hajló csőrét már tudtam, hogy egy új fajjal bővült a tavon látott fajok száma. 
A nagy póling bár rendszeresen fészkel Magyarországon, de nem nagy számban. Vonulás idején viszont gyakrabban látni. Fél méteres hosszával és egy méteres szárnyfesztávolságával a gémek, kócsagok és nagytestű sirályok után az egyik legnagyobb madár amit láttam eddig a tavon. Hazánkban fokozottan védett, eszmei értéke 500 000Ft.
Kis póling (Numenius phaeopus)



A napkeltére még várni kell, de most már van elég fény, hogy lefotózzam a dankasirályt, amely érkezésem óta néha-néha elszállt előttem.
Dankasirály (Chroicocephalus ridibundus)

Az első napsugarak megjelenése idején szokott a leghidegebb lenni, ilyenkor a tó víztükre alacsony ködbe burkolózik. Ez a nyúl még a köd előtt jött inni a tóhoz. 
Mezei nyúl (Lepus europaeus) 

Nem messze mögöttem egy bak zörgött a gátoldalon.
Őz (Capreolus capreolus)

Majd a gát mellett a tó másik végében is megjelent két másik őz. Az ellenfényben látszott a leheletük.

Közben a les előtt is megtört a nagy mozdulatlanság. Visszatért a kis lile, de csak egy rövid időre.


Épp indultam volna, amikor előttem néhány tíz méterre megláttam két bakot. Az egyik már letisztította az agancsát. Érdekes, alacsonyan elágazó szárú agancsa van. A másiknak még barka borítja fejdíszét.



Nem állhattam ott egész nap, valakinek mozdulni a kellett. Egy pár lépes megtétele után az egyik bak rámnézett majd elrohant a másikkal.

Kicsit többet vártam az első idei tavi fotózástól, de most így sikerült. Egy számomra új, fokozottan védett madarat fotóztam a tónál és láttam a gólyatöcsök udvarlását. 
Ha a kis dolgokat nem becsüli az ember a nagyobbat se fogja jobban és számomra ezek is nagy dolgok voltak.



Április 22 és 28.
Valahogy az időjárásért felelősek mindig összebeszéltek ellenem, hogy amikor fotózásra szántam volna el magam, mindig esőt küldtek a kijelölt napra. A tervüket nem tudták megvalósítani, mert a szomszédos erdőt sikerült meglátogatnom szárazon.
Április 22-én meglepetésemre nem sok mozgás volt. Arra számítottam, hogy madárdaltól lesz hangos az erdő, de csak néhány gerle búgott a fákon.
Valamint az őzek fejezték ki ellenszenvüket a jelenlétem iránt.
Az egyik kengurunak képzelte magát...

.. a másik pedig csúnyán nézet rám a távolból. 


Egy héttel később nem is kifejezetten mentem a közeli erdőhöz, hanem az erdő melletti kanálist látogattam meg, hátha tudok az akváriumi halaknak gyűjteni vízibolhát (alsóbbrendű rák faj). A fényképező a biztonság kedvéért ott volt a nyakamban.
Barázdabillegető (Motacilla alba)

Szemtanúja voltam egy gyilkosságnak. A helyi barna rétihéja hím a búzatábla felett szállt...
Barna rétihéja (Circus aeruginosus)
... majd lecsapott...

... és magával vitt egy kis mezei nyulat...

... ami után az anyja keserves sírással futott, de már nem tehetett semmit. Ez az élet rendje a természetben. Valaki meghal, hogy a ragadozó élhessen és aki életben marad az tovább örökítheti a génjeit.

Vízibolhát nem tudtam gyűjteni, mert az esőzések ellenére nagyon lecsökkent a vízszint és az a kevés víz ami van az is tele van algával.

Már évek óta próbálkoztam, bár nem teljes erőbedobással lefotózni a fácán dürgést, ami most meg is valósult. 
A búzatábla mellett lehasaltam, hogy közelebb férkőzzek a kakashoz
Fácán (Phasianus colchicus)



Amikor túl közel jött hozzám, irányt váltott és besétált a búza közé.


Volt már ennél mozgalmasabb áprilisom is. Remélem az év kicsit több témát tartogat számomra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése